A hajdúszoboszlói Gyógyfürdő
A hajdúszoboszlói Gyógyfürdő
A termálfürdő épülete 1999- ben teljesen megújult. A modern kétszintes épületben a gyógyászati kapacitás a duplájára nőtt. Négy új nyitott medence épült, melyekben a különböző attrakciók segítségével még inkább felüdülhet a fürdőző. E nyitott medencéket körülölelik a tágas közlekedő folyosók. A termálfürdő csarnokában három fedett 32, 36,38 C hőfokú gyógyvizes medence található.
A medencecsarnok felújítására 2002 őszén került sor a Széchenyi Terv támogatása segítségével. Szintén ekkor épült a az úgynevezett kádfolyosó feletti emeleti szárny, ahol elsősorban a szomszédos Aqua-Sol szálloda vendégei részére alakítottunk ki kezelő helyiségeket. A földszinten, a bejárattól balra három orvosi rendelő, kezelőhelyiségek és a gyógytornaterem, tangentor kezelőhelyiségek találhatók.
Az emeleten masszírozók, kezelőhelyiségek és tágas pihenők várják a vendégeket. A gyógyulni vágyóknak elkülönített pihenőparkban biztosított a pihenés. Akik idegenkednek a természet nyújtotta gyógyulástól, bizonyosan megváltoztatják a véleményüket, ha a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdőben kezeltetik magukat.

-kt-
További hírek: Hajdúszoboszló Online - szoboszloon.hu
Szóljon hozzá a fórumon!
Téma neve: A hajdúszoboszlói Gyógyfürdő
Képek száma: (8) db. kép